Mivel is kezdődik? Egyáltalán honnan veszed észre, hogy kezdődik. Veled. Nem tudom, mikor érzékeled, hogy az élet és a halál határán vagy. Mondhatják, hogy fájdalom, bizonyosság, félelem, nagy fényesség, vagy az a bizonyos film arról, ami a múltad. Nem tudom, és senki sem tudja. Ott abban a pillanatban születik meg a mód, amikor megszületik a felsőbb döntés. Távozásra lettél felszólítva. Angyallal, kaszással, behajtóval.
És azután már nincs hír, hogy mi van azokon a fogalmakon túl. Mert onnan még nem tért vissza senki. Hogy elmondja. Nem csak azt, hogy milyen... látványra, hanem milyen... érzésre. Mert szerintem a kísérteteknek az a legfontosabb ismérve immár tudva az szomorú valóságot, hogy csak közvetítenek... dolgokat. Az élők felé is olykor - ezek a szerencsések, de sokkal inkább egymás felé. Fogalmakat. Érzéseket. Semmi bizonyosat. Minden nem evilágit.
Mit jelent ez? A nagyi szelleme nem fog lottó számokat a füledbe súgni a budin, a gyerekkori kutyusud, nem fog megvénülve fogadni egy évek óta lebetonozott bányató egykori partján. Érzések vannak. Hogy kinek bizonyosság, és kinek mit jelent, azt a megszűnt kapocs és az emlékek erőssége mutatja meg. Neked, aki itt vagy, és nekik, aki oda át kerültek.
Azt hiszem majd írok az odaátról, mert a hangzása olyan, mintha csak egy zebra, egy híd, egy folyó lenne csak, holott ez a határ sokkal, de sokkal gyengébb kapocs, mint az előbbiek. Függöny, egy léghuzat, amely két lelkiállapotot, az élőt és a holtat elválasztja. Mert a kísértetlét egyfajta lelki állapot, mód, létezés, valami ilyen szó.
Aki meghal, sokszor választhat, és sokan rosszul választanak. A halál milyensége miatt. Okoljuk az élők szemével ezt. Ha nem így lenne, és tényleg látszódnánk, már szegény Földünk a saját magjába zuhant volt az el nem távozott lelkek súlyától. Ezzel nem azt mondom, hogy van súlyunk. De a nemfizikai lét egy bizonyos mennyiség felett ténylegesen fizikai erővé válik. Mint a Feltámadás. Ne adja a lehetőség, de komolyan. Az a mennyiség, ami az elmúlt 10-12 vagy kitudja hány ezer év alatt elmúlt s távozott... most valami gikszer miatt idekerülne. Nem semmi tumultus lenne.
Talán szépen fogok előre haladni vele. A hely megengedi, hogy a fantázia meseszerűen vagy horrormódra távlatokat öltsön, a téma pedig, hogy elgondolkodjon, és találjon új lehetőségeket, de nem hasson félelmetesnek. Vagy egyszerűen csak legyen egy kicsit nem szokványosabb, mint annyi minden a világban. Általában elmondhatjuk, hogy az ismeretlentől félünk. A halál és ami utána, az is az. Félni, és bizonytalankodni kell, de mivel vissza lépni már nem lehet, van egy fajta bizonyossági faktor, amely akkor erősít fel, amikor az utolsó utáni pillanatot követi az a lépés, amely átlendít a határvonalon. A "nem lehet"-et azért emeltem ki, mert nem tudjuk igazából van más. Lehet, hogy nem tudjuk, hogyan lehet, visszatérni. Még nem mondta senki, hogy próbálta volna és ne sikerült neki. Azután? Ez a küszöbponton már nincs defibrillátor, nincs mesterséges légzés, és ez már a klinikai halálon túl van egy nagyon kicsivel. Ami érzetet még a test és a szellem egymásnak és talán a külvilágnak közvetít, azt lassan a biológiai halál mossa el az élők, a racionális világ fizikai törvényszerűségeinek szent, és életigenlők számára szent szabályai szerint. Hihetünk az agyi aktivitásban, az impulzusokban, az idegek utolsó megfeszített játékában... de ez most nem a visszatérésről az életbe szól. Hanem arról, hogy milyen az amikor egy szellem tekint bele ebbe a világba, egy kísértet barátkozik meg az új formációjával, egy lélek ismeri fel azokat a dolgokat, amelyek... amelyek elkövetkeznek neki a későbbiekben.
Nézzük, hogy kiből lesz egyszer kísértet. A legszomorúbb, hogy ez amolyan nem evilági evolúciós lottósorsolásnak tűnik elsőre. Az élet körforgása egyáltalán nem bonyolult: Megszületsz, tanulsz (bármit: járni vagy matematikai egyenletek megoldóképleteit, kávéfőzővel kv-t készíteni, vagy randizni egy másik emberi lénnyel), szaporodsz (ha szerencsés voltál azon a randin), tanítasz (ha van kit, vagy érdemes vagy arra, hogy az általad elsajátított tudást megoszd és továbbad) majd meghalsz. Ennyi. Lehet több, de kevesebb nagyon ritkán, elvégre nem vagyunk árnyéklények. A több sem sokkal múlja felül az átlagot. Valaki többet tesz, valaki viszont a megfelelő helyen van és nem tesz semmit. Ilyen is akad. Az élet egyszerű, csak bonyolult folyamatosan figyelni.
Fura nézet, de fizika tanárok és régészek egészen biztosan nem kísértenek. Filozófusok és bölcsészhallgatók talán, de azt hiszem nincs kísértet, aki az ő társaságukra vágyna még odaát is. Általában két típus a jó szellemalap.
Az akinek az élete teljes volt (mint a fenti körforgás), viszont az életében van egyfajta hiányérzet, amely oly erős lelki kötelékkel bír, hogy emiatt, nem tud a másvilágon kiteljesedni az következő szintre... hogy ama szint mi is, és hogy érhető el nem tudom. A kísértetlét buta szabálya, hogy az élőkkel teli múlt is homályos, mint amilyen egy szellem, de a jövő egy kísértet számára még bizonytalanabb, mint az élőknek a fizetés után 31. nap.
A másik az, aki valami többlettel bír a kísértetvilág számára. Nos, mivel skót kastélyokban grasszáló fejét a hóna alatt hordó szerencsétlen királyokról mindenki hallott már, elmondhatom, hogy ez a kiválasztósdi sem tökéletes.
Akiből nem lesz kísértet, azok a betegségben elhunytak. Az ő szellemi kapacitásukat a betegség utolsó stádiumai oly mértékben terhelik, hogy nincs meg az affinitásuk a következő, de egyben párhuzamos átkelésre. Szomorú, de így van. A balesetben elhunytak nagy többsége is ebbe a kategóriába került, mert a halál váratlansága az agyi kapacitásukban oly kikerülhetetlen rövidzárlatot okoz, hogy eltévesztik a járatot és menthetetlenül zuhannak tovább a kísértetléten túli világba.
A legnagyobb számú alany, a természet úton elhalók között kerül ki. De itt is a halálra váró tud dönteni, és múltjának, lelke szellemiségének minősége mutatja meg neki a választást. Lehet, vagy nem akar maradni. Valakiben oly nagy az életigénylés, hogy azonnal tovább suhan. Az élethez való ragaszkodásból még jó kísértet alap nem született. Akármilyen módon is közelítünk a témához... Halottak vagyunk. Az életigenlés egyetlen módon tud létet alapozni eme világba, ha oly kérdés, oly szellemi vágy szabadul fel, amely megteremti azt a többletet, amely energiát biztosít a kísértetvilág fenntartásához. Mert ez a világ is csak energiából áll és bizony igencsak nagy energia behozatalra szorul. Tehát innen kerülnek ki a lezáratlan családi ügyekkel bajlódó szellemek, a bosszúra éhes meggyilkoltak - belölük később nagy eséllyel válhatnak lidércek, ez sajnos intelligencia nagysága mutatja meg, vagy démonok, ez utóbbi frászkeltő módon az intelligencia inverz leképezésének megnyilvánuló nemfizikai léte. Maga a téma is rettenetes, talán majd később.
Hamarosan ismét visszatérek....
